Terhesség Baba 0-12 hó Baba 1-3 év

06 80 33 12 33

hétköznap 9 és 17 óra között

Étkezések kiváltása – Mikor, hogyan?

Pálinkás Zsanett, Tanácsadó

Szerző: Pálinkás Zsanett Tanácsadó

Anyatejjel és tápszerrel táplált babák esetében is 6 hónapos kortól javasolt a hozzátáplálás megkezdése, hiszen a legtöbb babapocak ekkor érik meg az új ízek emésztésére. A hozzátáplálás megkezdése azonban nem jelenti azt, hogy minél gyorsabban ki kell váltani a folyékony tejalapú étkezést a baba étrendjében. Az anyatej vagy annak hiányában a tápszeres étkezés továbbra is a fő tápláléka a kisbabának a hozzátáplálás mellett.

Folyékony tejalapú táplálék és hozzátáplálás

A szoptatás folytatása hat hónapos kor után továbbra is fontos, hiszen a fejlődéshez szükséges tápanyagok az anyatejben találhatók meg. Javasolt, hogy az igény szerinti szoptatás a hozzátáplálással együtt folytatódjon, ebben az esetben a baba kiválóan tudja szabályozni, hogy számára megfelelő mennyiségű anyatejet fogyasszon az egyéb ételek adása mellett. A hozzátáplálás nem verseny. Ha a baba kevés kanalas étel fogyasztása és a gyakori szoptatás mellett szépen gyarapszik, nem kell aggódnod! Amennyiben az anyatej nem elegendő a baba 6 hónapos kora előtt, akkor feltétlenül kérd ki gyermekorvosod vagy védőnőd tanácsát a hozzátáplálás ütemezését illetően! Amikor az új ízeket kóstoltatod kisbabáddal, és csak pár kanállal eszik a zöldség- és gyümölcspüréből, szoptatás után is kínálhatod. Amennyiben szeretnél kiváltani egy étkezést, akkor kínáld szoptatás előtt pürével a babát, és azután kínáld csak anyatejjel. A tápszerrel táplált babák esetében is javasolt figyelni arra, amíg a baba csak kóstol, és nem eszik meg nagyobb mennyiséget, a kanalas étkezés után kapjon tápszeres pótlást is. Pl. ha a baba 170 ml tápszert eszik egy étkezésre, de kanalas pépből csak 40-50 g mennyiséget fogyaszt el szívesen tízóraira, akkor pótolhatod 100-120 ml tápszerrel. 

Hogyan és mikor javasolt kiváltani egy étkezést?

Az étkezéskiváltás az egyik leggyakoribb kérdés szaktanácsadó-vonalunkon, ami miatt gyakran aggódnak az édesanyák. A babák nem egyformák, ezt mindenképpen szem előtt kell tartani. Ne kezdj el aggódni, ha 8 hónapos kisbabád nem hajlandó 2-3 kanálnál többet enni a zöldség- és gyümölcspüréből, azonban a kisbabáddal egyidős babák anyukái arról számolnak be, már 2 étkezést is kiváltottak. Ez nem verseny, a legfontosabb kisbabád tempójában haladni. Ha szépen gyarapszik a súlya a kevés kanalas étkezés és elegendő napi folyékony tejalapú táplálék (anyatej, annak hiányában tápszer) adása mellett, akkor tényleg ne aggódj!

Amikor elkezdődik a hozzátáplálás, a baba kezdetben csak ismerkedik az ízekkel, ezért elegendő tízóraira kínálni az életkor szerint javasolt zöldséggel, gyümölccsel. Majd később, ha már kisbabád megismerkedett 2-3 új ízzel és nem volt semmilyen tünete, akkor ebédre is kaphat zöldség- vagy gyümölcspürét a már bevezetett ételekből elkészítve. Majd fokozatosan dúsíthatod a déli főzeléket csirke- vagy pulykahússal is. 

Egészen 8 hónapos korig elegendő 2 étkezést kiváltani a baba étrendjében. Amennyiben kisbabád hozzátáplálását 6 hónapos kora előtt orvosi javaslatra kezded el, akkor is elég, ha 6 hónapos koráig csak tízóraira kóstol életkor szerint adható új ízeket. Főként anyatejjel táplált babák esetében figyelhető meg, hogy a hozzátáplálás kezdetben nem mindig halad gördülékenyen. A baba nehezebben fogadhatja el az új ízeket, kanalat, és gyakrabban részesítheti előnyben a szoptatást.

A legtöbb babánál 9 hónapos kora körül figyelhető meg, hogy étvágya megnő, és elkezd érdeklődni egyre jobban az ételek iránt. A tápszerrel táplált babák esetében ez korábban is bekövetkezhet, és az is megfigyelhető, hogy egyre kevesebb tápszert szeretne fogyasztani. Ennek hátterében több ok is állhat. A baba előnyben részesítheti az édesebb gyümölcs ízét, kanalas étkezést és a fogzási időszakban a fogíny érzékenysége miatt is napokig elutasíthatja a cumisüveget, tápszert. A tápszer elutasításáról, tanácsokról itt olvashatsz!

Egyél a babával minél többet együtt, 9 hónapos kortól pedig hagyd egyedül is enni, még ha nagy maszatolással is jár kezdetben. Párolj meg zöldség- és gyümölcsdarabokat, és hagyd, hogy kedvére felcsipegesse. 10 hónapos kortól egy kanalat is adhatsz a kezébe, hogy a pépes ételek kanalazását is gyakorolhassa. Ha kisbabád csak pár falatot hajlandó enni egy bizonyos zöldségből vagy gyümölcsből, azonban kitartóan kínáltad 4-5 napig, akkor haladhatsz tovább ismét egy új íz adásával, nem kell megvárnod, hogy egy-egy zöldségből, gyümölcsből teljes adagot szívesen megegyen.

Általában 100-150 g püré elfogyasztása után a baba már nem igényel anyatejet vagy annak hiányában tápszert, ekkor mondhatjuk azt, hogy kiváltódott egy étkezés. Amíg ezt el nem éritek, a baba pedig igényli kanalazás után a szoptatást, tápszeres pótlást, nyugodtan kiegészítheted az étrendjét!

8 hónapos kortól az uzsonna is kiváltható, főzelékkel, tejpéppel egyaránt. Azonban a vacsora és reggeli kiváltása egyéves kortól javasolt. Egészen egyéves korig a babának szüksége van folyékony tejalapú táplálékra naponta 500 ml mennyiségben. Egyéves kor után fontos, hogy a gyermek megfelelően étkezzen, minden étkezésre elegendő mennyiséget egyen, hiszen egyre többet mozog és tápanyagigénye is megnövekszik. A fogzási időszak és betegség egyéves kor után is okozhat étvágytalanságot a gyermeknél. Azonban ha nem akar enni több napon keresztül, javasolt megmutatni gyerekorvosnak, és alaposan átbeszélni a kisded étrendjét! Étkezések előtt figyelj arra, hogy ne legyen túl fáradt kisbabád, legyen elegendő időtök a kanalazásra és az ízekkel való ismerkedésre. Amennyiben a baba hozzátáplálás előtt 1 órán belül anyatejet kapott vagy tápszeres kiegészítést, esetleg nagyobb mennyiségű folyadékot ivott, kevesebb pépes étel férhet a pocakjába. 

Visszaesés az étrendben

A napok nem egyformák. Amikor már azt gondolod, milyen jó, hogy van egy napirendetek, és tudod, mikor eszik kisbabád, történhet egy fogáttörés, esetleg betegség, ami pár napra felboríthatja a megszokott napi ritmust. A fogzási időszak olykor nagyon megviselheti a babát, és szeparációs szorongás időszakában is megfigyelhető, hogy a kisbaba elutasítja a korábban kedvelt kanalas étkezést, és csak az anyatejet és tápszert igényli. Ez teljesen normális dolog. Mindennap próbálkozz kanalas étel adásával, azonban ne erőltesd, ha gyermeked nem szívesen nyitja ki a száját. Néhány napon belül rendeződni szokott a dolog. Ezért is szoktuk javasolni, hogy fogzási tünetek jelentkezésekor vagy betegség esetén ne kerüljön új íz bevezetésre a baba étrendjébe, mert nehezebben fogadhatja el. Ilyenkor csak a megszokott ételeket eszi meg szívesen, valamint gyakrabban szopizhat vagy inkább anyatej hiányában a tápszeres étkezést szeretné. Ezekben a napokban a legfontosabb kisbabád igényeit szem előtt tartani.

Étkezések 6-12 hónapos kor között

Minden életkorban más étrend javasolt a baba számára, és fokozatosan válthatsz ki egy-egy étkezést. Az alábbiakban megtalálod az anyatejjel és tápszerrel táplált babák életkor szerint javasolt étrendjét!

6 hónapos anyatejes baba étrendjéről itt olvashatsz.

6 hónapos tápszerrel táplált baba étrendjéről itt olvashatsz.

7 hónapos anyatejes baba étrendjéről itt olvashatsz.

7 hónapos tápszerrel táplált baba étrendjéről itt olvashatsz.

8 hónapos anyatejes baba étrendjéről itt olvashatsz.

8 hónapos tápszerrel táplált baba étrendjéről itt olvashatsz.

9 hónapos anyatejes baba étrendjéről itt olvashatsz.

9 hónapos tápszerrel táplált baba étrendjéről itt olvashatsz.

10 hónapos anyatejes baba étrendjéről itt olvashatsz.

10 hónapos tápszerrel táplált baba étrendjéről itt olvashatsz.

11 hónapos anyatejes baba étrendjéről itt olvashatsz.

11 hónapos tápszerrel táplált baba étrendjéről itt olvashatsz.

12 hónapos anyatejes baba étrendjéről itt olvashatsz.

12 hónapos tápszerrel táplált baba étrendjéről itt olvashatsz.

Tetszett a cikk? Keresd fel a Nutriklub Hozzátáplálás szekcióját még több információért, vagy olvasd el a Hozzátáplálás az első 4 hétben c. cikkünket. Tapasztalt tanácsadónkat is bármikor felkeresheted, ha kérdésed van. Az életkoralapú Facebook-csoportjainkban pedig olyan anyukákkal beszélgethetsz, akik szintén mostanában kezdik a hozzátáplálást - gyere és csatlakozz!

Nálatok, hogy halad az étkezések kiváltása? Könnyedén fogadta kisbabád a kanalas étkezést? Oszd meg velünk kommentben!

Más anyukák hozzászólásai (-- db)

Kapcsolódó cikkek

Adatvédelmi irányelvek

A nutriklub.hu oldal tulajdonosa a Numil Kft. A Numil Kft-nél nyitott és átlátható módon szeretnénk használni a cookie-kat, illetve megosztani, hogy mit jelent ez az Ön számára. Az általunk használt cookie-k egy része elengedhetetlen a weboldalunk működőképességéhez, de vannak olyan cookie-k is, amelyeket kikapcsolhat vagy blokkolhat.

Arra törekszünk, hogy elegendő információt szolgáltassunk az általunk használt cookie-król annak érdekében, hogy megalapozott döntést hozhasson a velünk megosztott információkról.

Ha további kérdése vagy megjegyzése van, forduljon hozzánk kapcsolatfelvételi oldalunkon keresztül.

Mik azok a cookie-k?

A cookie egy kisebb fájl, amelyet a számítógépére vagy a mobileszközére ment le. A cookie-nak egyedi azonosítója van, így lehetővé teszi a webhely számára, hogy emlékezzen a műveletekre és preferenciákra (például a helyre, a nyelvre, a betűméretre és más megjelenítési beállításokra) egy bizonyos ideig. Így nem kell újra beírnia az információkat, amikor visszatér a weboldalra, vagy egyik oldalról a másikra kerül. A cookie-k segítenek a böngészési élmény testre szabásában is.

Nem minden cookie tartalmaz személyes adatokat, de ha igen, akkor ezt az információt személyes adatként kezeljük adatvédelmi szabályzatunknak megfelelően. A cookie-információkat is személyes adatokként kezeljük, amennyiben a fiókhoz vagy egyéb kapcsolattartási adatokhoz kapcsolódnak.

A cookie-k fajtái

A cookie-knak kétféle kategóriája létezik: tartós cookie-k és munkamenet cookie-k. A tartós cookie-k az eszközön maradnak, amíg manuálisan vagy automatikusan nem törlődnek. A munkamenet cookie-k addig maradnak a készüléken, amíg bezárja a böngészőt, utána automatikusan törlődnek.

Miért használunk cookie-kat?

Általánosságban elmondható, hogy több oka lehet a cookie-k használatának:

  • Vannak cookie-k, amelyek feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és annak lehetővé tételéhez, hogy az általunk kínált szolgáltatások igénybe vehesse;
  • Vannak cookie-k, amelyek adatokat gyűjtenek a weboldalunk használatával és annak teljesítményével kapcsolatban. Ezt az információt felhasználva javítjuk online termékeinket és szolgáltatásainkat;
  • Vannak cookie-k, amelyeket a weboldalunkon szerzett tapasztalatainak személyre szabásához és optimalizálásához használunk. Ezen cookie-k információkat tárolnak felhasználói döntéseiről, például a szövegméretről, a nyelvről és a képernyő felbontásáról.
  • Vannak cookie-k, melyeket harmadik felek helyeznek el a szolgáltatások továbbfejlesztése érdekében (például a közösségi média cookie-k), vagy pedig hirdetési célból.