Terhesség Baba 0-12 hó Baba 1-3 év

06 80 33 12 33

hétköznap 9 és 17 óra között

A szeparációs szorongás

Pálinkás Zsanett, Tanácsadó

Szerző: Pálinkás Zsanett Tanácsadó

Amikor a baba már képes körbemászni vagy körbetotyogni a lakást, egyre inkább fel tudja fedezni környezetét, és egyre függetlenebb. Emellett gyakran kerülhet ún. szeparációs szorongásos periódusokba (8. hónaptól 1,5 éves korig), amikor ijedtté és zaklatottá válik, hogy ha különváltok egy időre. Néhány baba nagyon erősen kötődik, így a szeparációs szorongás dühkitörések, hiszti formájában is jelentkezhet. Másoknak ez könnyedebben megy. Előbb vagy utóbb mindenképpen kinövik ezt a periódust – általában hároméves korukra.

Mi a szeparációs szorongás – elválással kapcsolatos szorongás?

A szeparációs szorongás időszaka a babák egy fejlődési szakaszát jelzi, pontosabban érzelmi fejlődésének egyik szintjét. Minden gyermek átesik ezen az időszakon, valakinél nagyon erős kötődés figyelhető meg az édesanyja iránt és hetekig eltarthat. De van olyan baba is, aki sokkal jobban viseli az elválást. A kisbabák ebben az időszakban kezdik megérteni, hogy a különböző személyek és tárgyak különálló tényezők, amik akkor is léteznek, ha éppen nem látják őket. Talán már te is tapasztaltad, hogy gyermeked sírni kezd, ha kilépsz a szobából, pedig előtte egyáltalán nem zavarta, vidáman eljátszott ha nem látott néhány percig. Aztán egyszer csak eltűnsz a szeme elől és megrémül, sírni kezd, kapaszkodik beléd és nehezen tudod letenni. Csakis a te ölelésedre és közelségedre vágyik. Nehezítheti a helyzetet, hogy éppen ebben az időszakban érezheted azt, hogy kicsit kiszabadulnál otthonról a baba nélkül is néhány órára. Közben pedig a baba kötődése egyre erősebbé válhat, ami nehezíti az elválást és külön töltött időt egyaránt. A szeparációs szorongás a baba alvási ritmusát is felboríthatja néhány napig, gyakrabban felébredhet, éjjel is és a közelségedre vágyhat.

A tipegő 18 hónapos kora körül ismét lehet egy nehezebb időszak, ami főként a mozgásfejlődésnek köszönhető. Kicsit elbizonytalanodhat a baba, amikor megtanul önállóan járni, már meg tud szerezni egyedül is bizonyos dolgokat. Ijesztő lehet számára, hogy nélküled is képes egyre több mindenre. És ekkor újra ragaszkodni kezdhet hozzád még jobban. Nehezebben tudsz ismét elbúcsúzni tőle, ha éppen dolgod akad. Teljesen normális dolog ebben a korban és nem tart tovább 1-2 hétnél.

Mivel a szeparációs szorongás időszaka rövid átmeneti időszak, ezért fontos, hogy figyelj kisbabád igényére. Ha 1-2 hétig csak rajtad csimpaszkodik, akkor engedd neki, még ha nagyon megnehezíti a napjaitokat. Nem fog örökké tartani és nem is javasolt erőltetni az önállósodási folyamat fejlesztését ezekben az időszakokban. Engedd, hogy a sarkadban legyen néhány napig és öleld meg gyakrabban, ha azt igényli.  


Szeparációs szorongás jelei

A szeparációs szorongásnak több jelei is lehet, ami nehezítheti az átmeneti időszakot.

Hasznos tanácsok, hogyan könnyítsd meg mindkettőtök számára ezt az időszakot

Ha dolgod van vidd magaddal a babát. Főzzetek együtt a konyhában. Amennyiben nem tudsz egy kis biztonságos sarkot kialakítani számára, tedd pihenő székbe, hogy elkerüld a balesetet. Már az is meg fogja nyugtatni , ha lát téged. A kezébe kaphat egy fakanalat, műanyag edényt, színes poharat, amivel kedvére eljátszhat. Hagyd, hogy segítsen a házimunkában. Lehet lassabban fogsz haladni, de a baba élvezni fogja, ha kipakolhat a szennyes kosárból vagy éppen kezedbe adhatja a ruhát, amit kiteregetsz. Ha eddig nem tetted meg, akkor itt az idő, hogy a lakást “bababaráttá” alakítsd át. Sok aggodalomtól megkímélheted magad és a gyermek is nagyobb szabadságot kaphat a lakásban. Könnyebben le is tudja kötni a figyelmét.


Tudtad? Az 1-3 éves magyar kisgyermekek 42%-a nem fogyaszt kalciumot*, mely kiemelt fontosságú a csontok és fogak egészséges fejlődéséhez, valamint mennyiségét tekintve a szervezetünkben előforduló legjelentősebb ásványi anyag. A Milumil Junior gyerekital – az egészséges, kiegyensúlyozott étrend részeként – hozzájárulhat a gyermeked számára szükséges kalciummennyiség 100%-ának biztosításához (napi 500 ml elfogyasztása esetén).


Könnyítsd meg az elválást

Íme, néhány tanács, ami segíthet megnyugtatni a babát.

Hogyan érdemes elbúcsúzni?

Búcsúzz el egy mosollyal – és indulj el azonnal. Ha a babát felzaklatja, amikor észreveszi a távozás jeleit, nagy a kísértés, hogy hosszabban ott maradj megvigasztalni őt. Sajnos valószínűleg, ha sikerül is a babát megnyugtatni, amikor újra szeretnél elindulni, ismét sírni kezd. Tehát, ha ott maradsz tovább vigasztalni őt, azt a következtetést fogja levonni, hogy könnyekkel és tiltakozással maga mellett tarthat téged. Úgy tanulja meg leggyorsabban és leghatékonyabban, hogy mindenképpen visszatérsz, hogy ha boldogan búcsút intesz, és gyorsan elindulsz. Amikor visszatérsz, ugyanúgy köszöntsd, mint ahogy előtte elindultál.

Mesélj neki arról, hogy hova készülsz

Megnyugtató lehet a számára, ha beszélsz a babának arról, hogy mit csinálsz, amikor eltávozol. Ahelyett, hogy észreveszi, hogy már nem vagy ott – ami nagyon felzaklathat egy babát –, el tudja képzelni, hogy éppen mit csinálsz. Emellett a hangodból érezni fogja a boldogságot és magabiztosságot, így a rövid elválást egy normális rutin részének tekinti majd ő is. Lelkesedj azokért a dolgokért, amit a baba csinálhat, amikor elmész. Említsd a babának, hogy a gondozó vagy a családtag, aki vigyáz rá, milyen kedves és szórakoztató. Meséld el neki, hogy milyen programot tervezel azután, hogy visszaérkeztél, így lehet egy közös elfoglaltság, amelyet mindketten vártok. Hagyj neki egy emlékeztetőt! Néhány baba nagyobb biztonságban érzi magát, ha otthagysz nála egy ismerős tárgyat – például a kedvenc játék állatkáját vagy egy takarót. Más babák jobban szeretik azokat a tárgyakat, amelyek apára és anyára emlékeztetik őket, például egy fotó, illetve anya vagy apa sálja.


Beszélj arról, hogy mit éltek át ebben a helyzetben

A szeparációs szorongás alapja részben olyan érzésekkel kapcsolatos, amelyet a baba nem ért teljesen. A felnőttekhez hasonlóan így segíthet, hogyha átbeszélitek a dolgokat. Elmesélheted, hogy mit jelent az, hogy egy másik ember hiányzik – és mondd el neki, hogy te is ugyanígy érzel.

Kezdjetek bele egy új elfoglaltságba, mielőtt elindulsz

Ha egy családtag, rokon vigyáz a babára, aki kevésbé gyakran találkozik vele, akkor ne indulj el rögtön, amint megérkezik – legyen átfedési idő, amíg te is otthon vagy, de már megérkezett a „bébiszitter” is. A „bébiszitter” elkezdhet olvasni a babának, vagy játszhatják a baba kedvenc játékát is. Így a baba hozzászokhat az új személyhez, és ez csökkentheti a szeparációs szorongást. Mindig jobb, hogy ha azt, aki vigyáz rá, a baba már korábbról ismeri, és kényelmesen érzi magát a társaságában. Ha a baba alszik, amikor megérkezik a „bébiszitter”, és később felébred, könnyebben fogadja majd, hogy nem te vigyázol rá, hogy ha ismerős arcot lát. Míg néhány alkalommal a baba könnyedén megküzdhet az elválással, máskor ok nélkül nagyon tapadóssá válhat, ami teljesen természetes. El kell fogadnod, hogy néha nem lehet mit tenni – akár még olyan módszerek is kudarcot vallhatnak, amelyek korábban működtek.


Életének egyik legnehezebb feladatával szembesül a baba ebben a periódusban: vannak olyan dolgok, aminek nem örül, és mégis meg kell tanulnia megküzdeni az ilyen helyzetekkel.


*Forrás: 0-3 éves csecsemők, kisdedek és a szoptatós anyák táplálkozási felmérése, TNS Hoffmann – Nutricomp, 2015


Tetszett a cikk? Keresd fel a Nutriklub Nevelés szekcióját még több információért, vagy olvasd el Hisztiről és dührohamról szóló cikkünket. Tapasztalt védőnőnket is bármikor felkeresheted tanácsért. Gyere és csatlakozz életkoralapú Facebook-csoportjainkhoz, hogy olyan anyukákkal beszélgethess, akiknek gyermeke a Te babáddal egyidős!

A szeparációs szorongás két szakaszban is fellángol. Nálatok mikor jelentkezett? Meséld el kommentben!


Más anyukák hozzászólásai (-- db)

Kapcsolódó cikkek

Adatvédelmi irányelvek

A nutriklub.hu oldal tulajdonosa a Numil Kft. A Numil Kft-nél nyitott és átlátható módon szeretnénk használni a cookie-kat, illetve megosztani, hogy mit jelent ez az Ön számára. Az általunk használt cookie-k egy része elengedhetetlen a weboldalunk működőképességéhez, de vannak olyan cookie-k is, amelyeket kikapcsolhat vagy blokkolhat.

Arra törekszünk, hogy elegendő információt szolgáltassunk az általunk használt cookie-król annak érdekében, hogy megalapozott döntést hozhasson a velünk megosztott információkról.

Ha további kérdése vagy megjegyzése van, forduljon hozzánk kapcsolatfelvételi oldalunkon keresztül.

Mik azok a cookie-k?

A cookie egy kisebb fájl, amelyet a számítógépére vagy a mobileszközére ment le. A cookie-nak egyedi azonosítója van, így lehetővé teszi a webhely számára, hogy emlékezzen a műveletekre és preferenciákra (például a helyre, a nyelvre, a betűméretre és más megjelenítési beállításokra) egy bizonyos ideig. Így nem kell újra beírnia az információkat, amikor visszatér a weboldalra, vagy egyik oldalról a másikra kerül. A cookie-k segítenek a böngészési élmény testre szabásában is.

Nem minden cookie tartalmaz személyes adatokat, de ha igen, akkor ezt az információt személyes adatként kezeljük adatvédelmi szabályzatunknak megfelelően. A cookie-információkat is személyes adatokként kezeljük, amennyiben a fiókhoz vagy egyéb kapcsolattartási adatokhoz kapcsolódnak.

A cookie-k fajtái

A cookie-knak kétféle kategóriája létezik: tartós cookie-k és munkamenet cookie-k. A tartós cookie-k az eszközön maradnak, amíg manuálisan vagy automatikusan nem törlődnek. A munkamenet cookie-k addig maradnak a készüléken, amíg bezárja a böngészőt, utána automatikusan törlődnek.

Miért használunk cookie-kat?

Általánosságban elmondható, hogy több oka lehet a cookie-k használatának:

  • Vannak cookie-k, amelyek feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és annak lehetővé tételéhez, hogy az általunk kínált szolgáltatások igénybe vehesse;
  • Vannak cookie-k, amelyek adatokat gyűjtenek a weboldalunk használatával és annak teljesítményével kapcsolatban. Ezt az információt felhasználva javítjuk online termékeinket és szolgáltatásainkat;
  • Vannak cookie-k, amelyeket a weboldalunkon szerzett tapasztalatainak személyre szabásához és optimalizálásához használunk. Ezen cookie-k információkat tárolnak felhasználói döntéseiről, például a szövegméretről, a nyelvről és a képernyő felbontásáról.
  • Vannak cookie-k, melyeket harmadik felek helyeznek el a szolgáltatások továbbfejlesztése érdekében (például a közösségi média cookie-k), vagy pedig hirdetési célból.