Terhesség Baba 0-12 hó Baba 1-3 év

06 80 33 12 33

hétköznap 9 és 17 óra között

Amit a legtöbb anya nem tud a baba alvásáról

Pálinkás Zsanett, Tanácsadó

Szerző: Pálinkás Zsanett Tanácsadó

Az alvás hihetetlen szerepet játszik a gyermek fejlődésében és az agy fejlődésének számos aspektusához kapcsolódik. Jelentősen befolyásolhatja a viselkedést, a mentális egészséget. Azonban a baba alvására a környezeti tényezők, fejlődési szakaszok, mérföldkövek, napirend mind hatással lehetnek.

Mennyit és hogyan alszik a tipegő?

A szülők számára olykor az egyik legnagyobb kihívás, ha a tipegő keveset vagy egyáltalán nem alszik nappal, gyakran ébred éjjel, nyugtalanul alszik. Ahogy növekszik a kisded, egyre jobban csökken az alvás ideje, vele együtt a nappali alvásigénye is. Bár a nappali alvás kevésbé pihentető a kisded számára és a szervezetben lejátszódó folyamatok sem olyan hatékonysággal mennek végbe mint éjszaka, azért szükség van még egy éves kor felett is egy kisebb szundira a délutáni időszakban. Ennek szerepe van abban is, hogy a gyermek ne legyen túl fáradt a napi ingerektől és sok mozgástól az esti alvás idejére.

Alvásigény 1-3 éves korban

Egy éves kor felett a kisded alvásigénye még mindig nagyon magas.

  • A 12-18 hónapos baba éjjel 9-12 órát is alszik. Nappali alvásigénye 1-2 alkalommal 1-2 óra és körülbelül 5-6 órát marad ébren az alvások között.
  • A 18-24 hónapos baba éjjel 9-11 órát is alszik. Nappali alvásigénye 1 alkalommal 1,5-3 óra és körülbelül 5-7 órát marad ébren az alvások között.
  • A 24-36 hónapos baba éjjel 9-12 órát is alszik. Nappali alvásigénye 1 alkalommal 1-2 óra és körülbelül 6-9 órát marad ébren az alvások között.

Fontos szem előtt tartani, hogy minden babának más lehet az alvásigénye. A nappali és éjszakai alvás időtartama hatással lehet egymásra. Az a gyermek aki nappal többet alszik, éjjel gyakrabban ébredhet, kevesebbet aludhat. Aki nem jut elegendő tápanyaghoz, folyadékhoz nappal, éjjel ébredhet enni és inni egyaránt. Ha nem telik el 5 óra a délutáni  és esti alvás között nehezebben aludhat el a gyermek este.

Mindig figyelj gyermeked igényeire. A túlzott fáradtság megnehezítheti a gyermek elalvását, ezért azt is fontos megtanulnod, hogy mi az a pillanat, amikor pihennie kell. A szem dörzsölése, fülhúzogatás, nehezen felvehető szemkontaktus, mind utalhatnak arra, hogy gyermekednek szüksége van egy kis pihenésre. 

Alvási fázisok szerepe a kisded fejlődésében

Az alvásnak különböző szakaszai vannak, aminek megvan a maga szerepe a kisded fejlődésében.

  • Aktív alvás (más néven REM alvás): a légzés szaporábbá válik, a gyermek mozgolódhat, izmai megfeszülhetnek. Könnyen ébredhet ebben a szakaszban.
  • Mély alvás : A baba nem mozog, nyugodtan alszik, légzése egyenletes, lassabb. Nehéz felébreszteni ebben a szakaszban.

A tipegők rövidebb alvási ciklusokkal rendelkeznek, mint a felnőttek. Nagyjából elalvást követően 20 perc után fokozatosan belép a kisded a mély alvási szakaszba , ahonnan már nem olyan könnyű felébreszteni. A felnőttek alvási ciklusai nagyjából 90 percesek. A kisded alvási fázisa ezzel ellentétben csak 50-60 perces. Így akár óránként jelentkezhet felszínesebb alvás gyermekednél. Körülbelül egy órával azután, hogy elalszik, kicsit mozgolódni kezd, szabálytalanul lélegzik, grimaszol, izmai megfeszülnek. Újra beléphet a felszínesebb alvásba. A mélyből könnyű alvásba történő átlépés nagyon sérülékeny, a baba könnyen felébredhet éhség esetén, fájdalma lehet, fázhat. Ez egyfajta túlélési ösztön is , hiszen ha nagyon mélyen aludna gyermeked, nem tudna jelezni szükségletei esetén. Az a baba aki szüleivel, testvérével együtt alszik, ebben a REM fázisban még könnyebben felébreszthető, ha bármilyen kis zajt hall.

A REM fázisból könnyedén vissza aludhat a kisded egyedül is mély alvásba, de van olyan gyermek, aki egy kis segítségre szorul. Elegendő ilyenkor ha ráteszed a kezed tipegőd hátára vagy megsimogatod és segíted, hogy könnyebben vissza lépjen a mélyebb alvás fázisába. Előfordulhat, ennek az ellenkezője is. Van olyan gyermek, akit éppen az ébreszt fel, ha édesanyja megnézi mi történik, miért mocorog sokat, esetleg megsimogatja. Próbáld megfigyelni mi a legjobb kisgyermeked számára és azt a módszert alkalmazd.

Tanácsadó vonalunkon az anyukák elmondása alapján az is okozhat alvási nehézséget a szülők számára, hogy a gyermek egy szobában, ágyban alszik velük. Bár anyuka felébred a baba mozgolódására a gyermek szépen visszaalszik önállóan. A gyakori aktívabb alvási szakaszoknak köszönhetően így az édesanya az éjszaka folyamán nem mindig elegendő mennyiségű és minőségű alvásban részesül. A nehezebb időszakokban próbálj nappal lepihenni gyermekeddel együtt a háztartási munkát pedig tedd félre. A legfontosabb, hogy Te és gyermeked is kipihenjétek magatokat, hogy a nappalok jó hangulatban teljenek.

Tippek az aktívabb alvási szakaszhoz

  • Ne beszélj a gyermekhez, ha megébred éjjel
  • Legyen halvány fény a szobában, ne kapcsolj erős fényt, ha a baba mocorog

Alvás és agyfejlődés

A felületesebb alvási szakaszok segítik az agy fejlődését, mivel az agy aktívan működik a REM alvási fázisokban. Az agy véráramlása az aktív alvási szakaszban megduplázódhat, fokozódhat a idegfehérjék termelődése, melyek az agy építőelemei. A tanulás szintén a felületesebb alvási szakaszban zajlik. A REM fázis stimulálja a kisded intenzíven fejlődő agyát/agyi központjait, elősegítve ezzel a mentális fejlődést is. A felületes alvás szakaszában az agy magasabb központjai folyamatosan működnek, míg a mély alvás közben ezek a magasabb agyközpontok kikapcsolnak, és a baba az alacsonyabb agyközpontjain funkcionál. Lehetséges, hogy a gyors agynövekedés ezen szakaszában (a csecsemők agya az első két évben annyit nő, hogy a felnőtt agy csaknem hetven százalékát eléri) az agynak alvás közben is működnie kell, hogy megfelelően fejlődhessen.

Az immunrendszer és alvás szerepe

Az alvás mélységét és az álmosság kialakulását részben az immunrendszer szabályozza. A megfelelő minőségű és mennyiségű alvás segít megteremteni a kisded szervezete számára azt az időszakot, amikor az immunrendszer támogatásában is aktívan részt vehet. A kielégítő mennyiségű alvás tehát hozzájárul az immunrendszer egészséges működéséhez. Az immunrendszer megfelelő működéséhez hozzájáruló tápanyagokat azonban a minél kiegyensúlyozottabb, változatos, a szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó étrenddel biztosíthatod gyermeked számára. A változatos étrend részei lehetnek a kifejezetten 1-3 éves korosztály igényeinek figyelembevételével kialakított, hozzáadott vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó gyerekitalok, tejalapú táplálékként.

Nem lehet túl vigasztaló számodra, de tudnod kell, hogy a gyermek nyugtalan alvása, gyakori mozgolódása éjjel vagy a fogzási időszakban, betegség esetén történő gyakori ébredése teljesen normális dolognak tekinthető. Nagyon sok gyermek az első 2-3 évben nem képes még végig aludni nyugodtan az éjszakákat. Intenzív fejlődésen mennek keresztül a gyerekek egy éves kor után is.


Tetszett a cikk? Ha igen, kérlek, lájkold! Keresd fel a Nutriklub Nevelés, napirend,játék szekcióját még több információért, vagy olvasd el a A tejalapú táplálék 1 éves kor után cikkünket. Tapasztalt védőnőnket is bármikor felkeresheted tanácsért. Az életkoralapú Facebook-csoportjainkban pedig olyan anyukákkal beszélgethetsz, akik szintén mostanában kezdik a hozzátáplálást - gyere és csatlakozz


Más anyukák hozzászólásai (-- db)

Kapcsolódó cikkek

Adatvédelmi irányelvek

A nutriklub.hu oldal tulajdonosa a Numil Kft. A Numil Kft-nél nyitott és átlátható módon szeretnénk használni a cookie-kat, illetve megosztani, hogy mit jelent ez az Ön számára. Az általunk használt cookie-k egy része elengedhetetlen a weboldalunk működőképességéhez, de vannak olyan cookie-k is, amelyeket kikapcsolhat vagy blokkolhat.

Arra törekszünk, hogy elegendő információt szolgáltassunk az általunk használt cookie-król annak érdekében, hogy megalapozott döntést hozhasson a velünk megosztott információkról.

Ha további kérdése vagy megjegyzése van, forduljon hozzánk kapcsolatfelvételi oldalunkon keresztül.

Mik azok a cookie-k?

A cookie egy kisebb fájl, amelyet a számítógépére vagy a mobileszközére ment le. A cookie-nak egyedi azonosítója van, így lehetővé teszi a webhely számára, hogy emlékezzen a műveletekre és preferenciákra (például a helyre, a nyelvre, a betűméretre és más megjelenítési beállításokra) egy bizonyos ideig. Így nem kell újra beírnia az információkat, amikor visszatér a weboldalra, vagy egyik oldalról a másikra kerül. A cookie-k segítenek a böngészési élmény testre szabásában is.

Nem minden cookie tartalmaz személyes adatokat, de ha igen, akkor ezt az információt személyes adatként kezeljük adatvédelmi szabályzatunknak megfelelően. A cookie-információkat is személyes adatokként kezeljük, amennyiben a fiókhoz vagy egyéb kapcsolattartási adatokhoz kapcsolódnak.

A cookie-k fajtái

A cookie-knak kétféle kategóriája létezik: tartós cookie-k és munkamenet cookie-k. A tartós cookie-k az eszközön maradnak, amíg manuálisan vagy automatikusan nem törlődnek. A munkamenet cookie-k addig maradnak a készüléken, amíg bezárja a böngészőt, utána automatikusan törlődnek.

Miért használunk cookie-kat?

Általánosságban elmondható, hogy több oka lehet a cookie-k használatának:

  • Vannak cookie-k, amelyek feltétlenül szükségesek a weboldal működéséhez, és annak lehetővé tételéhez, hogy az általunk kínált szolgáltatások igénybe vehesse;
  • Vannak cookie-k, amelyek adatokat gyűjtenek a weboldalunk használatával és annak teljesítményével kapcsolatban. Ezt az információt felhasználva javítjuk online termékeinket és szolgáltatásainkat;
  • Vannak cookie-k, amelyeket a weboldalunkon szerzett tapasztalatainak személyre szabásához és optimalizálásához használunk. Ezen cookie-k információkat tárolnak felhasználói döntéseiről, például a szövegméretről, a nyelvről és a képernyő felbontásáról.
  • Vannak cookie-k, melyeket harmadik felek helyeznek el a szolgáltatások továbbfejlesztése érdekében (például a közösségi média cookie-k), vagy pedig hirdetési célból.